Már 2265 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Kiskamaszkornak az első és másodlagos nemi jelleget meghatározó „tünetek” jelentkezésétől a nemi érettség kialakulásáig húzódó időszakot nevezzük.kiskamasz lányok


Ezzel az időszakkal elkezdődik a gyermek fokozatos leválása a szülőktől és a közösségi, kortársi hatások, a barátok véleménye egyre inkább előtérbe kerül. Megkérdőjeleződik a szülői „mindenhatóság”. Ez egy természetes folyamat. Kialakul a gyermek magánszférája.


Ez testileg és lelkileg is megviseli a gyerekeket, ezért gyakori a hangulati labilitás, zárkózottság és ingerlékenység. Felerősödik bennük a hovatartozás érzése. Ez az időszak sok „lázadással” jár.

Nagyon fontos a szülők felkészítése a változásokra és a megfelelő háttértámogatás, bizalom.


A kiskamaszkor testi tünetei:
Lányok esetében kb. 10 és fél éves korban megjelenik a nemi szőrzet, majd a mellek növekedése, ami 12 éves kor körül erősen felgyorsul. 13 évesen jelentkezik általában az első menstruáció. Megjelenik a szexualitás iránti érdeklődés mindkét nemnél.


Lányoknál bizonyos krízis események, mint pl. egy válás előbbre hozhatja a kamaszkort. Fiúknál ez nem figyelhető meg.

 

esetében kb. 11 éves korban a herék növekedésével kezdődik a kiskamaszkor. 12 évesen megjelennek a nemi szőrzet nyomai, majd 13 éves kor környékén az első magömlés is megtörténik. A mutálás általában a 14. születésnap előtt kezdődik, és egyre intenzívebbé válik.
14-15 éves korban átlépnek a nagykamaszkorba.

 


A szócikkhez társított címkék:
gyerek , kamasz , kiskamasz
Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!