Patikapédia szócikk találomraTapintás
Pusztán a tapintás útján meglepően sok mindent megtudhatunk a világról. Amikor alakzatokat vagy meghatározott szerkezetű anyagokat tapintunk ki, agyunk még pontosabb információt kap, mint amilyeneket a szem, a fül, az orr vagy a száj közvetít. Öt érzékünk - a hallás, a látás, a szagérzékelés, az ízérzékelés és a tapintás- közül a tapintást a legnehezebb megérteni és meghatározni. Valójában nem is csak egy érzékről, hanem különféle érzékek összetett rendszeréről van szó. A többi érzékszerv működésének is hátteréül szolgál, s gyakran akkor is tapintásra hagyatkozunk, ha meg akarunk győződni arról, hogy más érzékeink nem csaltak-e meg bennünket. Avagy nem mindennapos szokásunk-e hogy kinyújtjuk a kezünket, és megérintünk valamit, mert tudni szeretnénk, az-e, aminek látszik?
Míg négy érzékünk mind egy-egy szervhez kötődik - a szemhez, a fülhöz, az orrhoz és a szájhoz-, a tapintás érzékszerve az egész testre kiterjed, s míg négy érzékünk csak egyfajta ingerre reagál, addig a tapintás a hőt és a fájdalmat egyaránt érzékeli. Talán a legegyszerűbb, ha a tapintást érzékek csoportjaként fogjuk fel, amelyek némelyikének speciális végkészülékek vagy idegvégződések felelnek meg a bőrben. Ezek változatos ingerekre reagálnak, és az általuk fölvett jelzéseket feldolgozásra az agyba továbbítják.
Tapintóérzékünk sok mindenre képessé tesz bennünket. Általa érezzük az érintést, a simogatást, a tapintás révén tudjuk megbecsülni a tárgyak nagyságát és alakját anélkül, hogy megnéznénk őket. Ezzel az érzékünkkel tudjuk felmérni súlyukat, megmondani valamiről, hogy kemény-e vagy puha, meleg-e vagy hideg, s nem fájdalmas e. A tapintás hozzájárulhat a helyzetérzékeléshez is, vagyis ahhoz, hogy becsukott szemmel is tisztában vagyunk minden egyes testrészünk helyzetével.
Emellett a tapintás a korai veszélyjelzés eszköze: a hő-, illetve a fájdalomérző receptorok gyakran hamarabb figyelmeztetik az agyat a veszélyre, mint ahogy az tudatosul bennünk, így azonnal védekezhetünk, pl. elránthatjuk a kezünket a forró felületről, és megmenekülhetünk a komolyabb égési sérüléstől.
Tapintóérzékünk működését sokan és sokat kutatták. Amikor a kutatók először felismerték, hogy a tapintás különféle végkészülékek vagy idegvégződések ingerfelfogó működésén alapszik, azt gondolták, hogy egy-egy idegvégződés csak egyfajta ingert - például fájdalmat, nyomást, meleget vagy hideget- érzékel. Ez a magyarázat azonban hamarosan ellentmondásokba ütközött. Igaz ugyan, hogy bizonyos idegvégződések különösen érzékenyek bizonyos típusú ingerekre, de találtak olyan idegvégződéseket, amelyek többféle ingerre reagálnak, és az is kiderült, hogy nem teljesen függetlenek egymástól. Ráadásul az egyes végkészülékeknek megfeleltetett különféle tapintású érzékletek csupán kis töredékét vették ki mindannak, amit a végkészülékek közvetíteni képesek.
A további kutatások tisztázták, hogy minden idegvégződésnek vagy végkészüléknek megvan a maga percepciós (érzékelési) mezeje a bőrön - az a terület, amelynek ingerlése az illető idegben ingerületet gerjeszt. Ezek a percepciós mezők azonban bizonyos fokig átfedik egymást, ezért ha nyomást gyakorlunk a bőr felületének meghatározott pontjára, egyszerre több érzőideg is ingerületbe jön. Emellett az érzőidegek a percepciós mezejüket érő nyomás- és hőingerrel egyaránt ingerületbe hozhatók.
|