Baló József (Budapest, 1895. november 10. – Budapest, 1979. október 10.) orvos, 
patológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
- Egyetemi tanulmányait 1913-ban a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán kezdte.
- 1917-től hallgatóként a budapesti egyetem I. sz. Kórbonctani Intézetében és az István Kórházban dolgozott.
- 1919-ben orvosi diplomát szerzett.
- A kórbonctan iránti érdeklődésével medikusként hívta fel magára Buday Kálmán professzor figyelmét, aki meghívta intézetébe.
- 1922-24 között Rockefeller-ösztöndíjjal Baltimore-ban a Johns Hopkins Egyetemen, valamint Bostonban a hygiéniai intézetben dolgozott.
- 1926-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának magántanárává nevezték ki.
- 1926-1928-ban a Szent István Kórház főorvosa. Kórházi főorvosként 1927/28-ban magyarul, majd angolul leírja a „leukoencephalitis periaxialis concentrica”-t. Ezt az agybetegséget később róla nevezték el (Baló’s disease).
- 1928-ban a szegedi Ferencz József Tudományegyetem Kórbonctani Tanszékére nyert kinevezést.
- 1931-ben virológiai tanulmányait A láthatatlan kórokozók. Filtrálható vírusok (Bp., 1931) című könyvében foglalta össze, mely német nyelven is megjelent.
- A vastagbél-polyposisra vonatkozóan kiterjedt összehasonlító vizsgálatokat végzett (emberen, sertésen, szarvasmarhán) tanítványával, Korpássy Bélával. Eredményeiket német nyelvű monográfiájukban (Warzen, Papillome und Krebe, Leipzig-Bp., 1936) foglalták össze. Az idegrendszer demyelinisatiójával járó káros folyamatokra vonatkozó tapasztalatairól 1940-ben jelent meg könyve német nyelven (Die Erkrankungen der weissen Substanz des Gehirns und des Rückenmarks, Leipzig-Bp.).
- 1932-1933, 1941-1942 az orvosi kar dékánja, 1939-1940 között pedig rektora, majd 1945 őszéig a tanszék vezetője.
- 1945-67 között a budapesti Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetet vezette, ahol nyugdíjas tudományos tanácsadóként még több mint egy évtizeden át dolgozott. Az érbetegségekre, az arteriosclerosisra vonatkozó (Szegeden megkezdett) tanulmányait a budapesti intézetben folytatta.
- 1940-ben Az MTA levelező tagja, majd rendes tagja 1948ban, majd még abban ez évben kizárják az Akadémiáról. 1956-ban ismét az MTA levelező tagja lesz, majd 1973-ban ismét az MTA rendes tagja, de politikai rehabilitációjára csak halála után (1990) került sor.
- 1955-ben feleségével, Banga Ilona professzorral az elastaze nevű enzim felfedezéséért Kossuth-díjjal tüntették ki.
- Állatkísérletben felismeri a tbc. kezelésére használt INH daganatkeltő hatását Juhász Jenővel és Kendreyvel. Az iskolateremtés folytatódik, patológusok, klinikusok egész sorát indítja útjára, tankönyvei több kiadást érnek meg.
- 1965-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktora lett. Semmelweis-emlékéremmel tüntették ki.
- 1967-ben nyugdíjba vonul, és haláláig utóda, Lapis Károly professzor intézetében dolgozott.
- 1975-ben elsőként kapta meg az Onkológus Társaság újonnan alapított Krompecher Ödön-emlékérmét.