A szorongás (anxietas, anxiety) fizikai fenyegetettségre vagy pszichés veszélyeztetettségre utaló jelek észlelésére, ezek iránti konkrét, illetve valószerű várakozásokra, általános képzetekre visszavezethető érzelmi állapot. A szorongásos állapotok a feszültség, illetve a megütközés érzésében nyilvánulnak meg és vegetatív elváltozásokkal járnak. A tárgyak, jelenségek konkrét csoportjával összefüggő szorongás-állapotokat félelemnek is nevezik. A szűkebb értelemben vett szorongás mindennemű tárgyra történő vonatkozás nélküli szorultságra, az érintett helyzetének bizonytalansága, illetve átláthatatlansága miatti aggodalomra vonatkozik. Mivel a szorongás és a félelem során a feszültség, a megütközés és a vegetatív izgatottság hasonló jellemzői lépnek fel, ezért újabban mindkettőt állapotszorongásnak (state anxiety) nevezi a humánpszichológia.
Kezelése:
A szorongásos zavarok a leggyakrabban előforduló pszichiátriai kórképek, hosszan elhúzódó, ismétlődésre hajlamos betegségek. Kezelésük hónapokig, esetenként évekig tart, melyhez farmako- és pszichoterápiás módszereket alkalmaznak. A szorongást a teljesen egészséges ember is megéli, hiszen a normális félelem a mindennapi élet természetes része, hasznos és szükségszerű, bizonyos esetekben életmentő érzelmi állapot. A potenciálisan veszélyes helyzetben a fokozott készenléti állapotot vált ki az egyénből, ami kifejezetten hasznos, elősegíti a helyzet megítéléséhez szükséges összpontosítást, fokozott figyelmet, hogy a legmegfelelőbb magatartásformát alakítsa ki a helyzetben lévő. A szorongás akkor tekinthető kórosnak, ha a helyzet értékelése hibás, eltúlzott, ha a válaszreakció a tárgyhoz, vagy a helyzethez nem illő viselkedést eredményez, ha megakadályozza az alkalmazkodást, a cselekvőképességet, vagyis az egyén képtelen megbirkózni a kialakult helyzettel.