
Hahnemann a híres kínafakéreg-kísérletével fedezte fel a homeopátia lényegét. A kínafakéreg kivonat bevételével eredetileg annak lázcsillapító hatását kívánta bebizonyítani. A szer ismételt bevételével viszont a maláriához teljesen hasonló tüneteket tudott kiváltani. Rájött tehát, hogy ami kis adagban enyhíti/gyógyítja az adott tüneteket, az nagy adagban ki is válthat azokhoz nagyon hasonlóakat.
Több évi kísérletezés után 1796-ban született meg a megfigyelés alapján az ún. Hasonlósági szabály. A homeopátia elnevezése is innen ered, jelentése „szenvedésében hasonló”. Ezek után Hahnemann azt a legkisebb dózist kezdte keresni, amely még hatásos, de biztosan nem ártalmas, [mellékhatás]?októl mentes. Megfigyelte, hogy a távolabbról hozzá látogató betegeknél az állapot javulása illetve a gyógyulás gyorsabban és teljesebben következik be, mint a közelebb lakó pácienseknél. Ez segített felismerni a potenciálás lényegét (potenciálás: ütve-rázás, a homeopátiás gyógyszerkészítés egyik lépése, melynek során az alapanyagokat különböző mértékben higítják és felrázzák. lásd később). A nagyobb távolságra utazók ugyanis a szekéren zötykölődve mintegy „ütve-rázták” a náluk lévő homeopátiás oldatokat, ezáltal azok egy magasabb energetikai szintre kerültek, így volt lehetséges, hogy ezek a páciensek sokkal jobban reagáltak a kezelésre.
1810-ben jelent meg Hahnemann és egyben a homeopátia alapműve az [Organon]?, melyben tanainak elméleti és gyakorlati alapjait írta le. Az ún. klasszikus iskola további fejlődését segítette C. Hering (Philadelphiában alapította meg az első amerikai homeopátiás iskolát) és J.T. Kent amerikai homeopata [orvos]?. A homeopátia további neves képviselői Sankaran, Vithoulkas, Scholten. Jelenleg a világ szinte valamennyi országában gyógyítanak homeopátiával illetve foglalkoznak a képzéssel.
Magyarországon a XIX.század elejétől kezdve gyógyítottak homeopata orvosok, többek között Kossuth és Széchenyi háziorvosa is homeopátiás módszereket használt. Háromszor tiltották be Magyarországon a homeopátia használatát, 1819-1846, 1849-1867 és 1949-1990 között. 1990. óta ismét engedélyezett módszer. 1991-ben alakult meg a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület (www.homeopata.hu), amely tagja a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Ligának.