Az orvosi szaknyelv a külföldi irodalomból átvette a "major" jelzőt, amellyel megkülönbözteti a súlyos depressziót a disztimiától.
Tünetei:
A major depresszió a súlyos tünetei - depressziós hangulat, anhedónia (örömtelenség), az aktivitás csökkenése, alvászavarok, gondolkodászavarok - alapján könnyebben felismerhető, mint a disztimia. Különösen, ha nem az első esetként, hanem ismételten jelentkező epizódként lép fel.
A rövid depressziós epizódok tünetileg megfelelnek a major depressziós szindrómának, azonban annál rövidebb ideig, csak néhány napig, a legtöbbször 2-4 napig tartanak. Az epizódok pontos számáról kevés adat áll rendelkezésre, általában évente többször jelentkeznek, legalább havonta egyszer. Két epizód között a betegek nem depressziósak. A súlyos depresszió felléptekor a betegek gyakran foglalkoznak az öngyilkosság gondolatával. Sajnos e kórkép ritkán kerül diagnosztizálásra és rendszerint csak akkor, ha már öngyilkossági kísérlete volt a betegnek. A depressziós epizód rövid ideje miatt mire az öngyilkossági kísérlet utáni pszichiátriai vizsgálatra sor kerül, a depresszió szempontjából már tünetmentes lehet a beteg, ami tovább nehezíti a felismerést.
Kezelése:
A legfontosabb az öngyilkosság megelőzése, a páciensnek el kell magyarázni betegsége természetét és rendszeresen orvosi kontroll alatt kell tartani. A már öngyilkossági kísérletet elkövetett betegek szívesen keresik fel orvosukat még akkor is, ha depressziós epizódjaik ritkák. A váratlanul megjelenő súlyos depressziós tünetek és öngyilkossági gondolatok idején benzodiazepin származékok bőséges adagolása és a kórházi felvétel mérlegelése javasolható.