A Cotard szindróma, vagy "élőhalott szindróma" egyike a legritkább mentális betegségeknek a világon. Lényege, hogy a beteg azt képzeli magáról: valójában halott, a lelkét vagy egy életfontosságú szervét elvesztette.
A betegség paradoxona, hogy bár a betegek azt gondolják, hogy halottak, vagy hogy soha nem halnak majd meg, mégis öngyilkossági kísérletek is előfordulhatnak. A magukat elítéltnek megélt, elkeseredett betegek számára a megélt pokolból egyetlen kiútnak az öngyilkosság tűnhet.
A Cotard-tünettan gyakran más pszichotikus állapotokkal karöltve fordul elő, ezért ezek tünetei is gyakran megfigyelhetők. Gyakoriak a depressziós tünetek, pszichoorganikus szindrómákban a tudat, az orientáció és az emlékezet eltérései adódnak a klinikai képhez, úgymint zavartság, tájékozatlanság, a felfogás zavara, figyelmi és koncentrációs zavarok és memóriahiány.
Egyes betegek az íz és szag hallucinációk jelentkezésekor azt gondolják, hogy testük bomlásnak indult, vagy a számukra elkészített étel valójában ürülék, szenny vagy éppen emberi hús.
Az élőhalott szindróma kialakulása
Gyakori az előzmény nélküli, hirtelen megjelenés, bár mások megfigyelték, hogy nem ritkán egy bevezető szorongás jelezheti előre a tünettant, mely hetekig, olykor akár évekig is tarthat. Enyhébb esetben a beteg rossz hangulatról, illetve arról panaszkodhat, hogy elvesztette az önkifejezés képességét. A páciens azt tapasztalhatja, hogy a belül és a rajta kívül eső tapasztalások egyre inkább különböznek, amely még inkább szorongással tölti el.
A szorongással párhuzamosan egyre nihilisztikusabb színezetű kétségbeesés jelenik meg. A páciens ilyenkor már azt állíthatja, hogy összeomlott, elvesztette testi jóllétét, valamint intellektuális képességeit is. A teljesen kibonatkozott téveszmés állapotban aztán megjelenik a tagadás, melyben saját létének a valósággal, illetve a külvilággal való kapcsolata válik kétségessé a páciens számára. Különböző testrészek tagadása is jellemző lehet, gyakran jelenik ez meg egy meghatározott szervvel kapcsolatosan, majd ezt jellemző módon több szervre is kiterjeszti a páciens. A teljes elkeseredésnek ezen a pontján bontakozhat ki az elsöprő halálvágy.
A halál lehetőségével a legtöbb páciens azonban kevéssé számol, sok esetben – paradox módon – inkább a halhatatlanság téveszéje bontakozik ki. Így alakul ki a talán leggyötrőbb helyzet, melyben a páciens legszívesebben meghalna, de öröklétre van ítélve a nihilizmus állapotában, megélve a „élő poklot”.
Több orvosis feltételez öröklődő elemet a Cotard szindróma kialakulása mögött, azonban a klinikai és az anekdotikus „megérzéseken” túl a felhalmozott tapasztalatok alapján nincs bizonyíték arra, hogy a betegségnek specifikus genetikai háttere lenne.
A Cotard szindróma kezelése
A Cotard szindróma terápiája megegyezik annak az állapotnak a kezelésével, amibe ágyazva az megjelenik. Mivel a betegség tünetei a depressziós pszichózisokban a leggyakoribbak, antidepresszívumok alkalmazása jön szóba elsősorban. A téveszméket figyelembe véve sok esetben antipszichotikumok alkalmazása javasolt.
A teljes gyógyulás ugyanolyan spontán és hirtelen bekövetkezhet -még a súlyosabb esetekben is-, amilyen gyorsan a kórkép időnként kialakul.
Sok páciens esetében megfigyelték, hogy tüneti redukció nélkül is tolerálhatóvá válik az élet. Ilyenkor egyfajta „álvalóságba” merül a páciens, amelyből kiszakadni nem képes, azonban önmagát ellátja, kapcsolatait a valós külvilággal tartja.