Szócikk változásai

A homeopátia az alternatív gyógyászat nagy rendszerei közül az egyik. A XIX. század első felében Európában kialakult orvoslás hívei szerint természetes gyógymód, egészségjavító eljárás, sőt speciálisan készített szerekkel gyógyító, önálló orvostudományi rendszer. Szűkebb értelemben: gyógyszerek adására vonatkozó szigorú szabályok gyűjteménye. Sok növényi eredetű szert alkalmaz, de nem fitoterápia; a növények (a nadragulya, a kamilla, a vadrozmaring stb.) mellett állati anyagokat (mint háziméh, viperaméreg, osztrigahéj) és ásványokat (kén, foszfor, arany) használ. Vallja, hogy a beteg személyiségéhez legjobban illő, egyetlen gyógyszerrel érhető el igazi gyógyulás. A homeopátia holisztikus gyógymód, vallják, nem a beteg szervet, nem egy-egy panaszt vagy tünetet orvosol, hanem az egész embert gyógyítja – szándéka szerint.
A világszerte folyik a szakmai vita a homeopátia hatékonyságáról és hatásmechanizmusáról. Szakmai körökben sokan szélsőségesen elutasítják, de vannak, akik részben elfogadják. Nálunk és még néhány országban a homeopata címet kizárólag orvosok viselhetik, akik a homeopátia tudományából képesítést szereztek.
A homeopátia alapelvei:
• A hasonlósági szabály („similia similibus curentur”). Az elv lényege: ha gyengéden és tartósan akarsz gyógyítani, válassz olyan orvosságot, mely a meggyógyítandóhoz hasonló bajt okoz.
• A gyógyszerek kiválasztása és azok hatásának vizsgálata a hasonlósági szabály alapján történik.
• A minimális dózis elve: a potenciálás (dinamizáció) a végső hatóanyag előállításának döntő lépése. Minél hígabb az oldat, annál nagyobb a szer hatása, s megszűnnek a mellékhatások. A hígítást és a rázást (succusio) váltogató módszer a potenciálás. A folyékony anyagok hígítója általában az alkohol, a szilárd anyagoké a tejcukor (a rituális rázást szabályos keverés–dörzsölés pótolja). A nagyobb hígítású szerekben már nincs eredeti molekula; ez a tény a homeopaták számára nem zavaró, sőt a hígítás fokozásától a hatás növekedését várják. Nem számolnak farmakológiai hatással. A homeopátiás szerek pontos működését (hatásmechanizmusát) nem kémiai-gyógyszerészeti mechanisztikus eljárások, hanem az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni – vallják a homeopátia jeles képviselői, e szerekben az anyagtalan erő hat, állítják.
A homeopátiás szerek alkalmazására vonatkozó vizsgálatok eredményeivel foglalkozó szakirodalomban nincs vagy nagyon szórványos a kedvező hatásról beszámoló közlés. A kezelésnek jótékony hatására nincs egyértelmű válasz, de a szakirodalomban megjelenő vélemények a kételkedők vagy elutasítók álláspontját látszanak alátámasztani.

A homeopátia az alternatív gyógyászat nagy rendszerei közül az egyik. A XIX. század első felében Európában kialakult orvoslás hívei szerint természetes gyógymód, egészségjavító eljárás, sőt speciálisan készített szerekkel gyógyító, önálló orvostudományi rendszer. Szűkebb értelemben: gyógyszerek adására vonatkozó szigorú szabályok gyűjteménye. Sok növényi eredetű szert alkalmaz, de nem fitoterápia; a növények (a nadragulya, a kamilla, a vadrozmaring stb.) mellett állati anyagokat (mint háziméh, viperaméreg, osztrigahéj) és ásványokat (kén, foszfor, arany) használ. Vallja, hogy a beteg személyiségéhez legjobban illő, egyetlen gyógyszerrel érhető el igazi gyógyulás. A homeopátia holisztikus gyógymód, vallják, nem a beteg szervet, nem egy-egy panaszt vagy tünetet orvosol, hanem az egész embert gyógyítja – szándéka szerint.

A világszerte folyik a szakmai vita a homeopátia hatékonyságáról és hatásmechanizmusáról. Szakmai körökben sokan szélsőségesen elutasítják, de vannak, akik részben elfogadják. Nálunk és még néhány országban a homeopata címet kizárólag orvosok viselhetik, akik a homeopátia tudományából képesítést szereztek.

A homeopátia alapelvei:

• A hasonlósági szabály („similia similibus curentur”). Az elv lényege: ha gyengéden és tartósan akarsz gyógyítani, válassz olyan orvosságot, mely a meggyógyítandóhoz hasonló bajt okoz.

 

• A gyógyszerek kiválasztása és azok hatásának vizsgálata a hasonlósági szabály alapján történik.

• A minimális dózis elve: a potenciálás (dinamizáció) a végső hatóanyag előállításának döntő lépése. Minél hígabb az oldat, annál nagyobb a szer hatása, s megszűnnek a mellékhatások. A hígítást és a rázást (succusio) váltogató módszer a potenciálás. A folyékony anyagok hígítója általában az alkohol, a szilárd anyagoké a tejcukor (a rituális rázást szabályos keverés–dörzsölés pótolja). A nagyobb hígítású szerekben már nincs eredeti molekula; ez a tény a homeopaták számára nem zavaró, sőt a hígítás fokozásától a hatás növekedését várják. Nem számolnak farmakológiai hatással.

 

 

A homeopátiás szerek pontos működését (hatásmechanizmusát) nem kémiai-gyógyszerészeti mechanisztikus eljárások, hanem az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni – vallják a homeopátia jeles képviselői, e szerekben az anyagtalan erő hat, állítják.

A homeopátiás szerek alkalmazására vonatkozó vizsgálatok eredményeivel foglalkozó szakirodalomban nincs vagy nagyon szórványos a kedvező hatásról beszámoló közlés. A kezelésnek jótékony hatására nincs egyértelmű válasz, de a szakirodalomban megjelenő vélemények a kételkedők vagy elutasítók álláspontját látszanak alátámasztani.