Az egész kellemetlen folyamat a mirigyek pórusaiban egy kicsi fekete ponttal kezdődik…
Aknénak vagy pattanásnak is nevezik.
A mitesszer faggyúból és elhalt hámsejtek maradványából áll. Kialakulásának hátterében a mirigy természetes működésében beállt zavar áll. A következő stádiumban - ha a mirigy kivezetőcsöve elzáródik - kialakul egy miniciszta, amit gyulladás vagy fertőzés okozhat. Ez a pattanás kicsi, vörös folt, fehér kúppal a közepén. Szerencsére ritkán alakul ki belőle maradandó elváltozással járó szövődmény.
A mitesszer típusai
Az aknénak három súlyossági fokozata ismert. Az elsőben a mitesszerek száma enyhén
megszaporodik, csak nagyon gyenge gyulladásos tüneteket látunk, és az esetek nagy százaléka magától gyógyul. Ez az enyhe forma többnyire a pubertás kezdetén jelentkezik, inkább csak az arcon és környékén. A második súlyossági fokozatban a mitesszerek mellett sok erősebben gyulladt, fájdalmas csomó észlelhető, és néhány hólyag is megjelenik. Itt már hegesedés is bekövetkezhet. A harmadik, legsúlyosabb fokozatban számos, puha tapintású, fájdalmas csomó látható, erős gyulladásos környezetben. A csomókból gyakran genny tör felszínre. A csomók beolvadásakor tályogok keletkeznek, a szomszédos tályogok összeolvadhatnak.
A mitesszerek megelőzése, és kezelése
Sok fiatal számára komoly lelki problémát jelent, az arc elcsúfításaként érzékelt mitesszerek és pattanások megjelenése. Megfelelő készítmények és rendszeres bőrápolás révén a pattanások általában néhány hét alatt eltűnnek, kezelés hiányában azonban a pattanásból szőrtüszőgyulladás, akne alakulhat ki, ami évekig is eltarthat. Inkább megelőzni érdemes, de nem mindegy, hogyan. A túlzott tisztálkodás ugyanis a faggyútermelés fokozásával, a dörzsölés pedig a gyulladás elterjesztésével inkább ront az állapoton. Napi kétszeri arcmosás valamely bőrbarát, lehetőleg illatszermentes, nem allergizáló, bőrközeli, 5,5-ös pH-jú tisztítószerrel elegendő. A lúgos szappan kerülendő. A haj lehetőleg ne lógjon az arcba, védjük az arcbőrt a túlzott napsütéstől – ezzel már sokat tehetünk. Ha a tünetek súlyosbodnak, érdemes minél előbb bőrgyógyászhoz fordulni!