Az allergia (atópia) olyan, egyébként ártalmatlan anyagokra adott válaszreakció, melynek kialakulásában az immunrendszer játszik közre, a védekezőrendszer helytelen működése miatt indokolatlanul immunreakciót generál. Az allergia szót a 19. században kezdték el használni, a természetes állapottól való valamilyen eltérést értették rajta. A másik gyakori kifejezés, amit az allergia kapcsán hallhatunk az atópia, ami azt a folyamatot jelenti, amikor a szervezet egy külső kémiai hatóanyaggal szemben nem jellemző reakciókat produkál. A allergia és az atópia kifejezések alatt ma már ugyanazt értjük.
Három betegségcsoportot sorolunk ide:
- szénanátha,
- asztma (asthma bronchiale)
- és az ekcéma
Jellemzők:
A három betegségre egyaránt jellemző, hogy a külvilágból – leginkább belélegzéssel a szervezetbe jutó – egyébként nem károsító anyagra úgy reagál az emberi szervezet, mintha az súlyos károsodással fenyegetné, és a védekező mechanizmus megpróbálja eltávolítani. Szénanátha esetén a heves hörgőgörcs, akadályozza az allergén behatolását. Ekcémánál elsősorban táplálék- vagy gyógyszerérzékenység következtében jelentkezik jellegzetes viszkető bőrkiütés a testfelület bármely részén. Az anafilaxias reakciót heves általános tünetek, vérnyomásesés jellemzi, amely az időben történő felismerés elmaradása esetén végzetes is lehet – főként fiatal korosztályokban szedi minden évben áldozatait.
A betegség kialakulásának okai:
Az utóbbi évtizedekben az allergiás betegségek megsokszorozódtak, a fejlett gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően a végzetes anafilaxiás reakciók ritkák, de ennek ellenére az asztmás halálesetek száma stagnál. E világjelenség okaira számtalan kutatás folyik, így kiderült, hogy nincs egyértelmű összefüggés a levegőszennyezettség és allergiás esetek számával. Az viszont egyre egyértelműebben kirajzolódik, hogy a világ fejlettebb felének betegsége, ahol a csecsemő-gondozásban nagy szerepe van a higiéniának. Azt feltételezik egyes kutatók, hogy bizonyos baktériumok, vírusok, parazitak a bőr felszínén és a bélrendszerben szükségesek a szervezet egészséges immunválaszának kifejlődéséhez, ezeknek az elmaradása az immunrendszer "deviáns" viselkedését eredményezheti, és oka lehet a későbbi allergiának. Az allergia kialakulásában az örökletes tényezők is közrejátszanak.