Már 2260 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 A szifilisz (syphilis, lues), más néven vérbaj, melyet a Treponema pallidum nevű spirochaeta baktérium okoz, és nemi úton terjed. A baktérium a nyálkahártyákon át, vagy a bőrön keresztül jut be a szervezetbe, és igen gyorsan támad, elérve a nyirokcsomókat bejut a véráramba és szétterjed az egész szervezetben. Ez néhány óra leforgása alatt megtörténik. Terhesség esetén a magzat is megfertőződhet, ami születési rendellenességekhez vezethet.

 A szifilisz bőrkiütései

Magyarországon az utóbbi években a duplájára nőtt a szifiliszes megbetegedések száma. A rendszerváltás óta évente pár száz új beteget diagnosztizálnak, 2004-ben pedig a betegek száma elérte az ötszázat. Többségük 25-40 éves, harminc százalékuk homoszexuális. 1989-ben 100 alatt volt az új megbetegedések száma, 1994-ben ugrásszerűen, kettőszáz fölé emelkedett, 1997-ben pedig meghaladta az évi háromszázat. Ekkor már több olyan esetet is regisztráltak, amikor a születendő gyermek kapta meg a kórt.

 
Tünetei:

A vérbaj tünetei többnyire 3-4 héttel a fertőződés után kezdődnek, bár ez bekövetkezhet 1-13 hét között bármikor. A kezeletlen vérbaj lefolyása több szakaszban zajlik. Az első stádiumban fájdalmatlan seb vagy fekély (sánker) jelenik meg a fertőzés helyén, jellemzően a hímvesszőn, a szeméremajkakon vagy a hüvelyben. A sánker kis piros, kiemelkedő területként kezdődik, amiből hamar fájdalmatlan nyílt seb lesz, a környékbeli nyirokcsomók megduzzadnak. A seb néhány héten belül begyógyul. Ebben a szakaszban a tünetek alig észrevehetők, így a megfertőzött nők körülbelül fele, a fériaknak egyharmada nem is tud a betegségéről. A második szakasz általában bőrkiütéssel kezdődik, amelyek a fertőzéshez képest 1–3 hónapon belül jelennek meg, de kezelés nélkül ezek is eltűnnek. Ebben a szakaszban lép fel a láz, általános levertség, gyengeség, étvágytalanság és súlyvesztés. Gyakoriak a szájsebek, megduzzadnak a nyirokcsomók, agyhártyagyulladás és májgyulladás is felléphet, a nyálkahártyák mentén a bőrelváltozások és elszíneződések alakulnak ki. E szakaszból felépülve a beteg hosszú évekig, évtizedekig tünetmentes lehet. A harmadik szakaszban megjelennek a jóindulatú  csomók a testen, kialakul a szív- és érrendszeri, illetve idegrendszeri szifilisz. Súlyos idegrendszeri zavarokat a megbetegedettek 5 százalékánál okoz a kezeletlen betegség.

 

Kezelése:

A vérbaj leghatékonyabb ellenszere a penicillin, mindhárom szakaszban különböző dózisokkal kezelik a beteget. Allergia esetén azitromicint, ceftriaxont vagy doxiciklint alkalmaznak.

 

A vérbaj nagyon erősen fertőző, a statisztikák szerint az első és második stádiumban lévő beteggel történő közösülés az esetek 30 százalékában eredményezi a partner megfertőzését.  Akiről kiderült a fertőzöttség annak attól függően, hogy melyik stádiumban van visszamenőleg 3 hónapra, illetve egy évre valamennyi partnerét meg kell vizsgálni.

 

Kórlefolyás:

Az első, a második és rejtett szakban lévő vérbaj tökéletesen gyógyítható, míg a harmadik stádium beálltával – az agyi vagy a szívet érintő szövődmények esetén – a károsodások már nem fordíthatók vissza.  A vérbajból felgyógyultak nem szereznek védettséget, vagyis még egyszer megkaphatják a betegséget.

 

Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!