A vetélésre vagy magától bekövetkező [terhesség megszakadás]?ra (spontán abortuszra) általában a [terhesség]? 12. hete előtt kerül sor. Minden öt terhesség közül egy így végződik. A terhesség 20. hete előtt a [magzat]? elvesztését vetélésnek, míg utána [halvaszületés]?nek nevezik. A vetélések kb. 85%-a magzati rendellenesség miatt indul meg. A fennmaradó 15% kétharmada anyai, míg egyharmada ismeretlen ok miatt következik be. A vetélés magas lázzal járhat, különösen akkor, ha vírus idézte elő. A méh rendellenessége is okozhatja. A 25. életévüknél fiatalabb [nő]?k körében ritka, ám a 35 év felett gyakoribb ez a szülészeti esemény.
A vetélés első jele a vérzés, amely előbb csak foltszerű, később azonban erősebbé válik. Néha azonban előfordul, hogy egészséges terhesség esetén is szivárog egy kevés vér a hüvelyből. Ezt a méh görcsölése követi. Ha magzati szívverés észlelhető, az esetek körülbelül 90%-ában esély van rá, hogy a terhesség folytatódik. Bár ilyenkor az orvos ágynyugalmat ajánlhat, nincs rá bizonyíték, hogy szükség van rá.
Amikor a magzat már nem él, továbbra is görcsöl a méh, és szövetdarabok ürülhetnek a hüvelyből. Okvetlenül orvoshoz kell fordulni, ha fennáll a vetélés lehetősége. Utána néha [méhkaparás]?t végez az orvos, hogy eltávolítsa a méhben visszamaradt szövetet, elhalt szövetet.
Késői (12. és 20. hét közötti) vetélést a méhnyak gyengesége idézhet elő (ez az esetek 20%-ában következik be). Ha ennek fennáll a veszélye, a méhnyakat öltésekkel erősítik meg. A 20. hét után általában méhlepényi elégtelenség miatt szakad meg a terhesség. Ha a nő ismételt vetélésen esik át (egymás után háromszor vagy többször is), teljeskörű szakorvosi vizsgálatra kell sort keríteni. Ilyenkor a következő terhességet gondosan ellenőrizni kell.