Már 2122 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


(neutrophil)
 
Kettős jelentéssel bír:
1: Közömbös vegyhatású festékekre érzékeny. Labortechnikában jelzőként használják.
2: (neutrophil granulocyta) - granulocita fehérvérsejtek egyik csoportja, melyeknek fő funkciója a baktériumok és sejttörmelékek lebontása. Számuk heveny fertőző gyulladáskor, egyes rosszindulatú szövetképződés (rák) esetén, és néhány más betegségben jelentősen megemelkedhet.
 
Neutrofil granulocita:
A vérben, illetve a nyirok- és egyéb szövetekben keringő granulociták egyik fajtája, melyek nevüket a jellegzetes festődésükről kapták, ami [fénymikroszkóp]? alatt láthatóvá válik.
 
A fehérvérsejtek körülbelül 2/3-át a neutrofilek adják. A kórokozó bekebelezésével, lebontásával, [toxikus]? anyagok kibocsátásával vesz részt, első sorban a gennykeltő baktériumokkal szembeni védekezésben.
 
A [vénás vér]?ből meghatározott normál értéke 40-74%, 1.9 – 8.0 G/L vagy 1900-8000/ul. Kóros esetekben ez a szám csökkenhet (neutropénia) vagy emelkedhet (neutrofília).
 
Neutropéniáról (granulocitopénia) beszélünk abban az esetben, ha a neutrofilek száma kevesebb, mint 1900/ul.
Ennek lehetséges okai:
  • [Csontvelő]? károsodása (a neutrofilek csontvelőben képződő sejtek)
    • [kemoterápiás gyógyszer]?ek
    • toxikus hatás
    • [immunszuppresszív]? gyógyszerek
    • leukémia
    • [limfóma]?
  • Egyes veleszületett immunrendszert érintő betegségek
  • Neutrofilek fokozott pusztulása
    • [autoimmun betegség]?
    • bakteriális [fertőzések]?
    • vírusos fertőzések
  • Lépben a fokozott a granulocita tárolás
A neutropénia következtében fokozódik a fertőzésekre való hajlam.
 
Neutrofilia: 8000/ul feletti neutrofil szám.
Ennek lehetséges okai:
  • csontvelőben a neutrofil granulociták fokozott képzése.
    • fertőzések
    • gyulladások
    • leukémia
    • kortikoszteroidok
    • hipoxia
    • mérgezések
Az emelkedett neutrofilek száma nem minden esetben utal kóros állapotra, például fiziológiás neutrofília jellemző újszülötteknél, terhesség idején, stresszes állapotban.



Hirdetés
 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Netpédia Biciklopédia
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!