Már 2260 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


A vese páros, bab alakú, vörösesbarna szerv, amely kiválasztja a test működése során képződő [salakanyag]?okat a vérből. A víz és a só visszatartásával egyensúlyban tartja a só- és vízháztartást. Mindezt úgy valósítja meg, hogy kiszűri a vizet és a salakanyagokat a vérből, amelyekből a vizelet képződik.

A két vese a hasüreg hátsó részén, a gerincoszlop két oldalán, a legalsó borda szintjén található. A máj helyzete miatt a jobb vese a legtöbb emberben kissé lejjebb van, mint a bal. A vese körülbelül 10 centiméter hosszú, két és fél centiméteres falvastagságú, mintegy 140 gramm tömegű szerv. Külső és belső réteg ([kéregállomány]? és [velőállomány]?), valamint vesemedence alkotja. Ennek az üregéből indul az a cső, a húgyvezeték, amelyben a húgyhólyagba áramlik a vizelet.

A vese belső oldalának közepén levő bemélyedés a vesekapu, ahol a húgyvezeték eres, s itt lépnek be a vesébe a veseverőér ágai és az idegek, illetve itt hagyja el a szervet a vesevisszér és a nyirokér. A vesét kívülről rostos tok védi, amelyet amelyet zsíros tok és kötőszöveti vesepólya borít. Az utóbbi rögzíti a vesét a hasüreg hátsó falához. A vese felső részén a mellékvese található.

A vesemedence 8-18 vesepiramisból áll. Ezeket a hosszanti irányban csíkozott egységeket a metszetük háromszög alakja miatt nevezték el így. A vesepiramisok csúcsi része a veseszemölcs, amely a vesekapu felé néz, míg az alapjuk a kéregállománnyal érintkezik. A kéregállomány azonban veseoszlopok formájában benyomul a vesepiramisok közé.

A vese verőér a hasi főverőérből eredő nagy vérér, amely vérrel látja el ezt a szervet. A vesekapu felé haladva kis érágat ad le a mellékveséhez és a húgyvezetékhez, majd elülső és hátsó két nagy érágra oszlik. Mindkét érág egyre kisebb ágakra válik szét, míg végül hajszáleres hálózat jön létre, amely oxigénnel látja el a vese szövetét, s a vese működési egységében, a nefronban belőle szűrődik ki a vizelet.

Betegségei:

•    húgyvérűség
•    érgomolyos vesegyulladás
•    vesemedence gyulladás
•    szövet közti vesegyulladás
•    veserák
•    vesekő
•    nefrózis
•    vesemedence- és vesekehely tágulás
 

 

                              

Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!